Régen írtam ide, most sem fogok sokkal több új élményt megosztani, mert nincs sok mindent mondani. Az elmúlt hetekben úgyis láthattatok, azóta azon kívül, hogy Nóri meglátogatott, és Máté megpróbált meglepni, nem történt semmi. (Na de amúgy most komolyan, az elmúlt időszakban elég keserves próbálkozások voltak az én megdöbbentésemre. Ne okozzatok nekem csalódást!)
Így érlelődött bennem az a gondolat, hogy egy kicsit átírva megosztom azt az esszét, melyet otthonra kellett írnom, és melyben azt kellett bemutatnom, hogy milyennek tapasztaltam, milyennek látom a németeket. Kicsi összefoglalás a mindennapokról, arról, amiben már pár hónapja élek, és amibe annyira beleszerettem. Nem a legjobb fogalmazás, és hiába olvasom a megZakkantavilág blogot, az ott használt szófordulatok nem ragadnak rám. Majd talán egyszer én is híres világjáró író leszek.
Szóval álljon itt az első rész.
A tipikus német ember a sztereotípia szerint precíz, kimért, nem ismeri a humort és az önfeledt szórakozást. Mint minden előítélet, ez is hamis, habár van némi igazságalapja. Annak idején Heinrich Böll, egy német író Kurt Vonnegut azon kérdésére, hogy vajon mi a németek legnagyobb jellemhibája, a történelem eseményeit áttekintve azt válaszolta, hogy „Az engedelmesség” (mintha nem lenne az esetek nagy részében erény…)
Amióta itt vagyok, érlelődik bennem az, hogy bizony e mögött is, mint minden más tulajdonságuk mögött, egy dolog áll: a kötelességtudatra. Tudják, hogy mit kell tenni, és ezért mindent meg is tesznek. Ezért törődnek munkaidőben a munkával, nem pedig a szórakozással. A diák is tudja, hogy kötelessége a tanulás, ezért az órák ellógása ritkaság számba megy, a vizsgán sem puskáznak, ezeket kinézik a többiek. Ugyanezért veszik komolyan a nyitva tartást is, mert az eladónak/titkárnőnek kötelessége ott lenni a kiírt időben, utána nem. Megbecsülik a péket, az utcaseprőt, a rendőrt, ha jól végzi a munkáját, ha teljesíti a kötelességét.
Precizitásuk is erre vezethető vissza véleményem szerint: szeretnék a feladatot minél tökéletesebben elvégezni. Pitkin és Chaplin jut néha eszembe, ahogy az iskolai jegyzeteknél az aláhúzáshoz 10 különféle színt és vonalzót használó diákokat elnézem. Amúgy arra azért kíváncsi lennék, hogy a német IB-s diákok milyen csekély százaléka kap hetesnél rosszabb érdemjegyet a laborjegyzőkönyveikre (vagy talán két pont volt a maximum? mindegy, nekik akkor is hét jár). A többi külföldi diák szerint jó a funkcionális gondolkodásuk, könnyebben tudják megragadni a fontos részleteket. A dolgokat nem szeretik túlbonyolítani, az szerintük a végső cél elérésének megnehezítéséhez vezetne. Sok külföldinek problémája, hogy mindent írásban kérnek (mert az emlékezett változhat, az írott szó nem), ez azonban nem vezet a bürokratikus rendszer elburjánzásához, a legtöbb ügyet (a magyar viszonyokhoz képest) nagyon gyorsan el lehet intézni a postán kiküldött papír kitöltésével és leadásával. Szívunk is néha vele, mi szeretjük kicsit lazábban venni a dolgokat.
A szabályokat betartják, de nem követik őket vakon. Egy felesleges piros lámpánál a gyalogosok fele simán átgyalogol, ha nincs autó, a maradék is valószínűleg azért marad ott, mert nem sietnek sehova. (Tudom, bizonyos egyének láttak engem közlekedni, de arra is rájöttem, hogy bizonyos dolgokban németebb vagyok a németeknél). A biciklisek is nyugodtan közlekednek a járdán, ha úgy hozza a szükség, és nem akadályozzák a többieket. Érdekes módon nem jobbak a magyar bicikliseknél, de erről majd később. Azonban ha ezzel valakit hátráltatnának, akkor jellemzően inkább a szabályok szerint járnak el. Mindenki tudja, mi a dolga, és csinálják. Alles im Ordnung…
Legközelebbi részben következik majd a német nemzettudat, meg egy kicsit a munka-szabadidőbeosztás is. Ich hoffe.
