És most következzék a beígért második rész.
Mint már említettem, a németek kötelességtudóak. Azonban, ha az ember azt gondolja, hogy Emiatt rohannak, megpróbálnak minél gyorsabban elvégezni, akkor nagyon téved. Az emberek itt sokkal nyugodtabbak, talán mert el tudják különíteni a munkát a szabadidőtől. Pontosan kezdenek, pontosan végeznek, azonban a munkaidő lejártával már ők maguk rendelkeznek az idejük. A késést nem szívlelik, ugyanis ez azt jelenti, hogy nem tervezte meg rendesen a napját, azért volt a galiba. Amúgy szinte minden bolt hétfőtől szombatig 8-tól 20:00-ig van nyitva, de a vasárnap a kávézókon és múzeumokon kívül minden munkahely zárva van, ezt az időt az otthoni teendőkre, a pihenésre fordítják.
A németek szívesen szórakoznak, még ha ez a külső szemlélőnek nem is tűnik önfeledtnek. Pedig nem véletlenül vannak itt olyan gyakran fesztiválok. Ulmnak és Neu-Ulmnak is van egy-egy olyan tere, mely gyakorlatilag a csak rendezvények számára van fenntartva (ezért is hívják őket Festplatz-nak), és minden hétvégén megrendeznek vagy egy old-timer autóversenyt, vagy egy cirkusz érkezik, esetleg egy bolhapiac vagy fesztivál telepszik le oda. A németek szeretik az aktív kikapcsolódást, sokat sportolnak, így igen gyakori a kocogó, bicikliző emberek, családok látványa. Szívesen járnak sporteseményekre is, futballmeccsekre különösképpen, Stuttgartban még egy középszintű csapat ellen is telt ház volt, a nézők (nem feltétlen szurkolók) között a kisgyerekes családoktól kezdve a tinédzser „plázacicán” át a nyugdíjasokig a társadalom minden tagja képviseltetve van. A vasárnap mindig a pihenésé, ilyenkor nem foglalkoznak a munkahelyi dolgokkal, gyakran mennek a családdal kirándulni, a parkba játszani, vagy az étterembe egyet enni, és egy sört meginni. Azonban az olasz és a horvát diáktársaim megerősítették azon tapasztalataimat, hogy azért a német turisták el tudják engedni magukat külföldön, ott nem érzik annyira kötelezőnek a szabályok betartását – ezt már mi is tapasztaltuk (vajon ezért nem szeretik a németeket annyira a magyarok? Vagy az osztrák kvartyogás miatt?)
A német társadalom teljes a II. világháború után a teljes befogadásra és az egyenlőségre törekedett, így a jelenben egy teljesen multikulturális országként létezik. Az emberek igen nagy része beszél valamilyen szinten angolul, fiatalok közül szinte mindenki. Az természetes, hogy egy külföldi az adminisztrációt angolul folytassa, vagy akár a rendőrtől is ezen a nyelven kérjen segítséget, emellett nagyon valószínű, hogy a napi teendőit is el tudja így intézni (bevásárlás, közlekedés). A külföldiekkel szívesen beszélgetnek, szeretik megismerni a másik kultúráját. Természetesen szélsőséges egyének még mindig vannak, de az ilyenek ellen a társadalom egységesen és eredményesen lép fel (például Ulmban a szélsőjobboldali párt rendezvényére 2.000 neo-náci mellett 20.000 ellentüntető érkezett, amiből mondjuk csak kevés volt szélsőbalos antifa).
Habár Németország egyesítése már 1871-ben létrejött, azonban még nem alakult ki teljesen az egységes nemzettudat. Talán a tartományok nagyfokú autonómiája miatt alakult ki az, hogy az országon belüli régi különbségek még nem tűntek el, még mindig vállalják egymás közt a származásukat, azaz kifelé németnek, viszont az országhatárokon belül már svábnak, bajornak, szásznak, fríznek mondják magukat. A saját tájszólásukat beszélik (néha ez már külön nyelvnek tűnik), azonban a legkisebb faluban is beszélik a hochdeutsch-ot, így a kommunikációval nincsen probléma. Ulm és Neu-Ulm Napóleon döntésének hála két külön tartományban helyezkedik el, de ez itt nem látszik. Pusztán egy-két dolog szúrhat szemet az éber figyelőnek, ilyen például a gyakoribb rendőri ellenőrzés Neu-Ulmban (a rossz nyelvek Bajorországot tartják Németország „rendőrállamának”), vagy a szokásos heccelése a másiknak („Aha, persze, az bajor-föld” vagy „Azok csak svábok”).
Most megyek enni, úgyhogy ebből kifolyólag holnap a német étkezésről fogok írni. Nyamiiiii...
